Adásszünetkor útnak lökdös az unalom.
Kétkerekűm tankját útközben töltöm csurig,
nem alszunk, amíg van, mi hajt.
Fájni fog, ám nem bánom.
Benzintyúkomat magam mögé lököm,
Porcelánnadrágomból kacsintós tárca figyel,
suhanunk.
El. Fák mellett.
Zsigulik félig elégett benzinfüstjét szívva,
út mentén modern lányok,
kezükben frissen szerzett bárca.
Szolgláltatásuk tárgyát
tegnap még kismamacipős barisnyák vizsgálták,
ma már szimatszatyros csövesek füttyentgetnek nekik,
s kártyanaptárjukban gondosan
bejelölték a következő alvázvizsgálat
időpontját.
Robogunk.
Kislurkók glottgatyára vedlettek,
erdőszélen tábortűz gitároz,
motrom kapar, libabőröz.
Pergetjük a naplementét,
lehagyjuk az egészet.
Megyünk, kis dombon megállunk.
Lecsücsülünk.
Kérded: „Milyen hely ez?”
Kérdem: „Naív vagy-e?”
Senkit sem viszek hiába-körre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése