2011. április 11., hétfő

Mucha Attila: Meglazult önviselés

Folytonos önmegtartóztatás ez a rongy élet.
Mindenek ha így zajlanának, akkor ugyan
mit tennének a tűzhányók, ha visszafolytanák őket?
A felrobbanó bombák, ha összesűrítenék dühüket?
 
Az egyik azt mondja, tán szakadnának és ölnének,
mire én, de ezerszeresével a rendes erejének!
Hiszen miképp öntsed ki a lángoló szíved,
ha mások tűzálló ruhában rohannak elébed?
 
Pedig kőzuhatagok mennek feleségül a gátnak,
orkánszélben reptetem a legselymesebb sárkányt.
Engem ettől csakis úgy szabadítana meg a Világ,
mikor elárulhatnám mennyire szeretem én a Halált.

Mucha Attila: Táncolj, Bolond!

Ő mindig ilyen hetrefüles. Már megszoktam.
Neki az a dolga, de sohase félj!
Az udvaribolond is sír néhanapján.
Hallgatóm válaszolt: "Tudom ám!"
Holott a verset eléd azért tettem,
hogy a nevetéstől folyjanak ki könnyeid.
Ne pedig a mindennapok méreg-folyója,
mert ember nincs, kinek rajta ring hajója.
Emlékszel ugye, ahogy az éjjel múlattunk?
Dübörögtünk, mint az esztelen sarkantyúslovak.
És ajh! Minek adnád mindened egy vigadalomért,
ha a többi napokon úgy meghalsz a borért?
Keserű mulatozásunknak zenélt a hegedű húrja,
egyre sikított, vinnyogott legvékonyabb monoton.
Minek bálozik az, kinek csak egy van, a búja?
Dünnyög, mint a csupasz hangszer zajtalan hangja.

2011. április 3., vasárnap

Hajtman Kornél: rituálé

 
 
köldökzsinórra akasztott csecsemők
látványában gyönyörködöm
amikor a csendet egy koporsóban elfolyt
magzatvíz csepegése töri meg
a monoton hangok felfújódva terülnek el
a terembe
abortuszparádé?
zigótatemetés?
nem tudom
és egy kurva
anyatejjel adja fel
az utolsó kenetet