Egy csoport szemszögét vizsgálva sose feledkezzünk meg egy alapszabályról: az erősebb diadalmaskodik. Egy ilyen társaság az éppen aktuális fölénye során szerzett uralkodói hatalmát szintén a természet szabályozza. Egész pontosan az egyensúly elve. (Miképp Mr. Smith sem tudta Neo-t teljes valójában legyőzni.) Két ellentétes dolog vonzza egymást, és taszítja is egyben. Találkozásuk újabb pólusokat szül.
Nyilván ez mégsem efféleképp műk’szik. Mivelhá’ mégiscsak embäräk vagyunk. Há’nem? Há’ de! Sosztjóvan... Gyeräk te meg neszójjábe az öregek dolgába, mer’hogyismondjam, hogy finom legyek „Te mäg errű aztánmá semmit(szart) se tudsz. Mihogy! Amúgyis mitnekem te, Teee, Te-te-te! Te csak menjé lődörögni a füves parkodba, mink maradunk otthon focit nézni.“
Én meg kifutok a tóparti fák alá és áldom a Napot.
Középpen a szigeten egy hódpatkány portyáz,
„Láttad a hattyút miként a víz színén siklott?“
Rekken a hőség, csak lábat lógat, magában méláz.
Kontrollálni vágyás egy tartósnak remélt állapot felett. Mert mi a tartósság mértékegysége? Meddig tart a tartós? (Majd én megmondom. Amíg a természet ismét csak nem szól közbe. Addig. Mert önmagunk, szerveink, setjeink, atomjaink, mások atomjai, ezek folyamatosan mozgásban vannak, sosem állunak le. Bizonyos érzékeinket automatikusan, vagy tudatosan kapcsolgatunk. Merészek akár random módra is.) Egyszer fent, aztán lent,illetve aktív vagy passzív, nő vagy férfi, öreg vagy fiatal, kutya vagy macska, régi és új...megőszülnék mire az összes lehetséges kombinációt felsorolnám. Így aztán sosincs olyan tartós állapot melyet felügyelni lehetne. (lentebb még felsorolok pár ilyen további alapszabályt)
Például egy demokratikus köztársaságban a választók többségi csoportjai oly szervezeteket, egyéneket, az adott köz társaság hivatalos polgárait ruházzák fel irányítói feladatokkal, akikben bíznak, esetleg jófajta marketing áldozatai lettek. Ezek a megbízottak, ha már máshogy nem is, de feltételezzük, hogy legalább igyekezni fognak az érvényes alkotmány szerint cselekedni. Szóval a nép ad nekik munkát, csak kicsit gázosabb az állásinterjú. Több a macera. (A felszín alattit tovább tart kidolgozni, mint az egyenes létezést.) És akkor az ilyen feljogosult egyének, akár a magaslatokban, akár helyileg szétszórva, a munkaszerződésük, egyezményük alapján tevékenykednek. Minthogy a közjó érdekében. Nem szolgálni, se nem uralkodni, hanem szolgálatott tenni. (az különbség ám!) Ez, ha megvan, akkor minden kafa! A kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt!
Rossz nyelvek olyanokrú is regéznek, hogy vannak ám nem annyira nyílt emberek is. Abszolút régi User Guide-ot használva telepítik programjaikat. Azt is valami MS-DOS előtti korszak egyik szerkesztőjével. Tele vírusokkal, melyek tudattalanul rágják szét belülről a rendszert. Mígnem az egész egyeduralommá fejlődik át. Aztán egyszercsak mindent elemészt, és mikor már nem lesz mit elemészteni, akkor felemészti önmagát is, aztán kiszarja magát, azt is megeszi, ebbe végül éhenhal, majd felfordul, legyek beköpik, kukacok megrágják, kukacokat a sas feleszi, végül azt is kiszarja bele a nagyvilágba.
Végül mégis a remény kapja fejébe a legdíszesebb babért. Hiszen a szarból új élet fakad. Csírája, büszke fája lesz a környezetének. A tapasztalatok, vélemények, kritika és más behatások mind fizikailag és szellemleg is formálják. Kényelmes életérzés csupán a tudat miszerint sorsunk előre meg van írva, mivel nagyonis a kezünkban van ez életünk. Ha meg tudom magamnak csinálni, hogy örömömre megiszok egy pohár bort, akkor egész más dolgokat is meg tudok parancsolni. Hiszen a csoport egységes ugyan, mégis külön életlángokkal.
