2011. március 18., péntek
Mucha Attila: Díszes időtlenek
2011. március 15., kedd
Mucha Attila: Déli otthonom
neki többféleképpen mesélem,
2011. március 14., hétfő
Mucha Attila: Bűn
2011. március 13., vasárnap
Hajtman Kornél: útravaló
2011. március 11., péntek
Mucha Attila: A 21. századi márciusi Ifjakról
2011. március 9., szerda
Mucha Attila: Mellettem
2011. március 8., kedd
Mucha Attila: Befordulós
2011. március 7., hétfő
Mucha Attila: Rezept
Titkos receptemet mutatom ma nektek,
Megtöltöm vele aszodt beleteket
Kik, ti sóvárogva éheztek,
Mások boldogát irigységbe lökitek.
Történt már nemegyszer, csak érthetetlen álltatok,
Olyan dolgok folyamatossága felett,
Melyet bezárkózott Szent-lelketek
Tudatlanság végett elszigeteltetett.
Az úgy van, hogy amit nem látsz
Az attól még ugyanis ott van.
Megbújva kis utacskák mentén
A világ részleteinek nyomdokán.
Az öröm, mely bőrötöket nem libabőrzi.
A mosoly, mely szemetek nem éri el.
Ablakotokon a nap soha nem fog besütni,
Mert hadilábon vagytok a véletlennel.
A változás, akár a megújítás,
Egy ismeretlenszerű felfedezés.
Hiányzik a táltott szájú gyerekes csodálkozás
És a játszótérnek pajkos örülés.
Alapanyagoktól mentes életetekben
Vihartól fútt hajszálatok sem rebben.
Azé az íz, aki éhesen lett élelmes,
Desszertként pedig tejszínhabos eperleves.
Mucha Attila: Nyitott szemek
Így zajlik ez rendről rendre.
Az alkalmak V.I.P. sorrendje
szemfényvesztés,
sötétláng találás.
Törékeny életed nektárízét kóstolgatom.
Arcod a régi kép úja, befogadom.
Kedvünk mégis vakot játszik,
felírva mi még hiányzik:
lőttvadhús melege,
holt fakérgek átka.
Elfeledt' nevednek óregéjét rikoltozom.
Ki meghallgat, azzal megosztom.
Sarkantyúm csilláma
fodrot visz a szoknyádba.
Jobb belsőcombod bőre
nyitja az utat előre.
Nem kell szállni, sem repülni,
csak nyitott szemmel indulni.
Nem változik, ez megtörtént.
Megbotlottunk esetenként,
ám sebünk begyógyul,
csak a helye csúful.
Egymástól változó hatások indítéka
lesz minden tervünk hagyatéka.
2011. március 3., csütörtök
Mucha Attila: Kipurcanva?
Idegesítenek az emberek?
Füledbe bőg a gyereked?
Szipirtyó lettél a férjed mellett?
Nem ihatod nyugodtan a sörödet?
Negyven éve ugyanott dolgozol?
Ötlettelen vagy az unalomtól?
A rendszerváltás volt a félidő,
nevetséges eszmékkel vagy nagymenő?
Nem bírod magadról a szennyet lerázni?
Nem bír a nap a felhőkön áttörni?
Nem látod a mindenkori megoldást?
Óránként dől beléd az áldomás?
Ha így van, hát figyelj!...
Kedvedet csak egy valami hozhatja meg:
Dugjál! Az kimutatja gyerekkori énedet.
Mucha Attila: Megfigyelted már?
Az a csepp, mely indul feléd
csak félúton dől el.
Mosoly-e, vagy a harag emészt fel?
Egy pillanatig elragad,
a másikban már taszítgat
ez a szikrányi jelenség.
Eldönti mész-e, vagy maradsz még?
Naponta akad, ki feldühít.
Egy se, ki szeretre tanít,
csak a frázisként repkedő kérdések,
s az elhangzó közhely-válaszok.
Furcsa lények az emberek.
Rádnyalják a legfurcsább bélyeget
amiért tágra nyitottad a szemed,
végtelenné tágítottad a lelked.
Az üresség pedig körbevett,
a semmitől lettél telített,
és némaságtól száradó ajkadon
ordító szavak erednek szabadon.
Mucha Attila: Mindemelletti énekem
Mindemellett, ha ma nem figyelsz,
akkor holnap jól elfenekellek.
Te pedig ma nem vagy itt.
Holnap talán már nem érdekellek.
Ez az egész testvérséggel egybeköthető,
vagy törődéssel megkerülhető,
érthetetlenséggel eltakarható,
a távolsággal megközelíthető.
Széjjel szaladva, sok szálon
a gondolatom ott szárad a pizsamámon.
Elpihenő lelkemnek
tudatalattid a nyoszojája,
a mindegyik lett
részleteim átfogója.
Legjobb lenne mindenkit összehozni.
Kiállítani magam,
majd hagyni kérdezve lenni.
Hiszen látom tökéletes véleményem:
miként nehéz olyannal veszekedni,
kinek lelkét nem marja félelem.
2011. március 2., szerda
Mucha Attila: Kollégiumi évek
Egy lánykoli szobáján, eleve két lánnyal, miközben jöttek a népek. Megfogadta a lány, akivel együttest csináltunk, ha helyezés lesz, akkor a fülét átszúrhatom.
Átszúrtam.
Jött a zsűri egyik tagja a T.T. is, majd masszíroztuk egymást, szívtunk, folyt az almabor, nekem dalolnom kellett, és mindenki talált magának párt aznap este.
Találtam.
Most is épp abban az időszakban vagyok mikor az megkezdődött, tavasszal...ajjaj! Hat évig más dimenzióba lenni. Mindvégig nagy bulikkal. Az tuti!
Végig más.
Amiben én hiszek, annak még nem adtam nevet. Valószínűleg csak agyam valamellyik részének képződményei, ez esetben csak egyszerű érzések.
Megbántam?
Cselekedeteimben az őszinte viszonyulást igyekszem mutatni, beszédemben a kötődés indulatait, hallgaságomban a szemmel látott szépséget követni.
2011. március 1., kedd
Mucha Attila: Tavasz első napján
Jöjjetek belém bolondok nevetése,
zárjatok, engedjétek, hogy közéjük,
melléjük költözzek aludni,
de májusig tessék ám kiengedni,
mert vár rám, Párizs!
Festmény-orgia. Egymáson fekszenek
oriástestű meztelen ecsetmények,
a falak pattogósak, visszalöknek, hangjuk nesz.
Egyik, legcsúnyább a sarkon áll,
nézeget, s mire odaérsz,
az egészből már nem látsz csak képeket.
Kiengedünk! – mondja – , ha előbb felöltözöl
színed és alakzatod grófokhoz hasonlatossá.
Indulsz. Tenyered lágyan szeli az utat,
mert amerre látsz, te arra indulsz el,
új cipőben és telnivágyó füzettel.
Csatornaszag keveredik parfümös mozdulattal,
sétapálcánk vége maga az izzó cigaretta.
Kalapjainkon tűzve hosszú pávatoll rebben,
emígy játszunk a dilinyósok világában,
és illata, akár Párizs! – képzelem.
Kecses kacsóikkal hölgyek karolnak belénk,
derekuk fodros ruházatuk alatt pihen.
Városlátó kocsinkban buján terülünk el,
mellkasunkon a pajkos szél futkároz,
kedvünk telik a bizsergő élettel.
Leszállunk és kezemet kíséretre nyújtom,
távolban harang kondul,