Mucha Attila: Idő

...és egy kicsit még félek.
Reggel az álmos,
este az igaz könnyek ringatnak.
Napokban,
üresedő szívben,
kristály látomás.

Kipróbáltam milyen ez így,
s a valós vágy,
amennyire valós lehet a szív,
helyemen a hideg párna,
új erőre várva,
dobban egyre erősebben.
Hazug férgek egy gyógyuló sebben,
s elhitetik az idegen ajkak,
hogy más lett az ugyanaz,
ha egy órát csendben szenvedek,
akkor a remény újabb nappal jutalmaz.

Együtt alszom veled.
Küzdök hajnalokkal,
aki okkal felelőtlen lelkemtől menekül,
és itt hagytad helyedül,
a reményt,

mivel majd kiderül,
hogy hamis volt-e a régi csók,
vagy édesebb a szerelemnél.