Mucha Attila: Déli otthonom

Varázsló madár száll,

kalandos kedvű kánya.

Mátyusnak földje felett kémlel,

szárnyát feszesre tárva.

Alattam árterek húzódnak,

vizek legnagyobb tartaléka.

Lakják ezt üdelelkű emberek,

mint tavait pompás tavirózsa.

Fent szálló madárként
neki többféleképpen mesélem,

szorosan ölelem, fiamként

 az összeolvadt nyelvezetem.

Mégis mindenkor egymást kutatva,

szemek sarkából irigyen bámulva

a szomszéd sosem lesz jó „sused”,

ha ész-szívek nem nyíllanak meg.

Mert hiába tenyésztenek

bennünket egyrecsak számba,

ha szülőknek élettől öröme

nem száll átt apáról fiára.

Térjen hát meg mindenki

fohásszal ki-ki a magáéhoz.

Legyen ország mely otthont ád.

Legyen, ki menedéket hoz.